Zenélni számunkra öröm, nem véletlenül lett ez a szlogenünk: „ÖRÖMZENE A JAVÁBÓL!”, mert amikor adódik egy fellépési lehetőség, legyen az bárhol – kis klubban, fesztiválon vagy csarnokban –, mi lázasan készülődünk, és alig várjuk, hogy a színpadon lehessünk.
2008 elején alakultunk Living Blues Project (röviden LBP) néven. Az alapításkor még teljesen más tagok alkották a zenekart – a két alapító tag: Draskóczy Csaba és Kőmíves András (Stone) kivételével –, és egészen más célok vezéreltek minket. Mondhatni baráti társaságként, azaz garázszenekarként indultunk, ami az évek folyamán szépen kinőtte magát és országos ismertségre tett szert.
Nehéz szavakba önteni, mekkora élményt és örömöt jelentett nekünk április 12-én a Muzikumban megünnepelni zenekarunk, a Living Blues Project ötödik születésnapját. Nem győzöm ismételni önmagam: ÁLOMSZERŰ.
Álomszerű azért, mert Tibusz már a legelső telefonhívásomkor is nagyon-nagyon pozitívan állt a dologhoz, és elsőre igent mondott a felkérésemre. Álomszerű, mert régi tagokkal és barátokkal – Kyruval, Dobozy Dórával, Hollai Ádival és Szabó Tomival – együtt zenélhettünk és méltó módon ünnepelhettünk.