„A nevünk előbb megvolt, mint maga a zenekar…”
„A Living Blues Project története egészen 2002-ig nyúlik vissza, amikor is Apám, Kőmíves István Öthö (Isten nyugosztalja) az egyik kiállítása megnyitóján való közreműködésre felkért engem. Azt mondta: „Andriska! Jól jönne oda egy kis muzsika, de blues legyen ám!” Felhívtam Draskóczy Csabi gitáros barátomat és megkérdeztem nincs-e kedve velem fellépni. Elsőre igent mondott, ugyan amikor megtudta, hogy mindösszesen két napunk van a megnyitóig egy kicsit visszakozott. Másnap átjött és egy este alatt összeraktuk az elvárt 30 percnyi instrumetális, unplugged-jellegű műsort. A megnyitó jól sikerült, Apám is elégedett volt a muzsikánkkal, sőt felvétel is készült a buliról (amivel a mai napig tartozom Csabinak). Eltelt majd’ 6 esztendő ki-ki a maga útján, játszottunk itt-ott, ugyan több zenészismerőst is megkerestünk, de valahogy egy-egy próba, meghallgatás után nem következett folytatás.
Majd 2008 elején – miután majdnem letettem a „lantot” egy azt megelőző zenekarban történtek miatt – újra felhívtam Csabit és ennyit mondtam: „Csináljuk végre meg!” – megint igent mondott...
A megalakulás óta jó néhányan megfordultak a zenekarban. Basszuson egy évig egy Kepes Róbert (1964–2011) tanítvány, Fischer Balázs játszott, őt követte Hrecska Bálint (KNH, Blúz tér 10) basszusgitáros. 2010 májusában addigi énekesünk, Ónodi Péter után úgy döntött, más vizekere evez, pontosabban elhagyja az országot. Viszonylag gyorsan kellett valakit a helyére találnunk, mivel néhány bulink már előzetesen le volt kötve. Ifj. Szász Feri barátunk ajánlására került a képbe Radovics László „Kyru”, aki azt hiszem sokaknak ismerős lehet a hazai blues-rock élet világából. Dobos poszton több mint két évig egy gyerekkori cimborám, Kovács András erősítette csapatunkat (akinek az édesapja, Kovács Attila az Old Boys-ban dobolt), helyére 2011 februárjában Németh „Némci” Tamás (KNH, Blúz tér 10, Unisex) érkezett.
2011 szeptemberében másfél év közös zenélés után, Kyru – egyéb zenei-, zenekari elfoglaltságai miatt – kilépett a zenekarból, helyére Hollai-Heiser Ádám került, aki egy ideig a Kőbányai Zenei Stúdió Ének tanszakára járt és számos formációban bizonyította már tehetségét az elmúlt években.
Nem gondoltuk volna, hogy a 2011-es év ennyi változást hoz a zenekar életében, de hozott. Hrecska Bálint barátunk, zenekarunk basszusgitárosa november második felében elköltözött Magyarországról és Nagy-Britanniában próbál szerencsét. Decemberben a nagyszerű, és zenei körökben ismert ifjú jazz-blues gitáros titán, Borbély Tamás vette át a basszusgitárosi posztot tőle.”
Kőmíves „Stone” András