A zenekarról

Living Blues Project
Örömzene a javából! A 2008-ban alapított LIVING BLUES PROJECT célja, hogy tisztelegjen a blues-rock műfaj legkiválóbb, változatos stílusjegyeket felvonultató képviselői előtt. Repertoárjuk igen szerteágazó, amelyben a blues örökzöldek mellett más rokonműfajok – blues- és jazz rock, soul, pop és funky – egyaránt megférnek egymás mellett. Műsorukkal egyfajta „időutazást” kívánnak feleleveníteni a húszas évektől kezdve, a hatvanas-hetvenes évek beat-rock hullámán keresztül, egészen napjainkig.


A banda 2009 elején lépett a nyilvánosság elé. Felléptek többek közt a Syma Csarnokban, az Old Man’s-ben, az Alcatrazban, a Fat Mo’s-ban, a Morrison's-ban, és Kiskunfélegyházán a Rocktárban. Koncertjeiken vendégként számos neves muzsikus működött közre az elmúlt években, példának okáért: Pribojszki Mátyás, Benkő Zsolt, ifj. Szász Ferenc, Petendi Tamás, Rák Béla, Dobozy Dóra, Bornemissza Ádám és Singh Viktória Kudrat.


A zenekar jelenlegi felállása:

Hollai-Heiser Ádám / ének
Draskóczy Csaba / gitár
Kőmíves „Stone” András / gitár
Borbély „Boby” Tamás / basszusgitár
Németh „Némci” Tamás / dob, percussion

Korábbi tagok:

Hrecska Bálint / basszusgitár (2009– )
(külföldi tartózkodása idején Borbély Tamás helyettesíti)

Radovics László Kyru / ének (2010–2011)
Ónodi Péter / ének (2008–2010)
Kovács András / dob (2008–2011)
Fischer Balázs / basszusgitár (2008–2009)
Biró László / dob (2008)
Sahin-Tóth Csaba / basszusgitár (2008)

 


© living blues project 2010
www.livingblues.hu - info@livingblues.hu
 
website by dlg and stone
Hírlevél