
1981 nyarán született Budapesten. A zene egészen korán központi szerepet kapott az életében. Zenerajongó édesanyja hatására klasszikus zenét hallgatott, és megismerkedett a Beatles-szel is, ami komoly fordulatot jelentett. Ének-zene tagozatos általános iskolába járt, énekelt az iskola kórusában, valamint itt sajátította el a zeneelmélet alapjait is.
Az általános iskola után néhány év kitérő következett, a gimnáziumi, majd egyetemi évek alatt biológiát tanult, de a zene továbbra is első helyen maradt. Érettségire megkapta első basszusgitárját, melyen intenzív önképzésbe fogott. Ezekben az években főleg a legendás Black Sabbath, és annak basszusgitárosa, Geezer Butler volt rá hatással, ami érezhető is volt első együttesének – a gyerekkori barát Kemény Egon gitárossal, és a „régi motoros” Szórádi István dobossal alapított E.B.I. – zenéjén. Ám hamarosan megismerte Jaco Pastorius életművét, ami mindent megváltoztatott.
2004-ben, a Kőbányai Zenei Stúdió felvételijére már Pastorius-transzkripcióval készült. Miután felvételt nyert a basszusgitár-szakra, Hárs Viktor, majd Lattmann Béla lettek a mesterei, de az iskolában töltött évek alatt rengeteget tanult a zenéről, zenélésről Póka Egontól, Tóth János Rudolftól, Cseke Gábortól, Fekete Istvántól és Faragó Bélától is. Több lemezen szerepel, zenekaraival több környező országban is szerepelt fesztiválokon, klubokban.
Generációjának legjobbjain kívül olyan kiválóságokkal játszhatott együtt, mint Jimmy Weinstein, Lilli Santon, Alex Harding, Nagy János, Winand Gábor, Zsemlye Sándor, Benkő Zsolt, Fekete István, Ferenczi György, Fekete Jenő, Pribojszki Mátyás, Csejtey Ákos, Ifj. Szász Ferenc, Muck Ferenc, Grego, és még sokan mások.
Zenekarai:
KNH
EarRadiance
Blúz tér 10
Kind Of Blues